Ajánlás

Az igehirdető lelkipásztor gyakran találkozik azzal az igénnyel, hogy a gyülekezeti közösség az egymással való találkozás helyévé is legyen. Különösen élő ez az elvárás egy olyan társadalmi klímában, ahol az egymással való naponkénti találkozás már-már nem tűnik kivitelezhetőnek. Jóllehet, a gyülekezet teret és alkalmat nyithat a kötetlen együttlétnek, de a teológiai értelemben vett közösség jóval több annál, minthogy az egyénileg megfogalmazott és a társas lény mivolt felől érkező ilyen-olyan közösségi igényeket kielégítse. Hiszen ez a közösség az ige és a sákramentumok által minősített közösség. Azaz, az a lelkipásztor, aki a gyülekezeti közösség építését, növekedését tűzi ki célként maga elé, nem mondhat le arról az igényről, hogy ezt az építkezést az ige és az igehirdetés által meghatározott közösséggel kezdje, s aztán e köré építse fel az egész közösség életét.

Ebben a folyamatban kíván segítségül lenni az Igazság és Élet mostani száma is. Hiszen az igehirdetés nem csupán a lelkipásztor és az üzenetet közlő teremtő Isten magándialógusa és privátbeszélgetése, hanem a gyülekezet és az ige, az igehallgatók és az Igében megszólaló Isten interakciója. Élő, dinamikus kapcsolat és közösség ez, amely minden mást mozgathat, vagy éppen megálljra késztethet. Azaz, sosem szabad éreztetni sem azt, hogy az igehirdetés csupán az igehallgatók megfogalmazott igénye felől nyeri el végleges tartalmát, sem pedig azt, hogy az igehallgató kívül maradna az Isten és az ember párbeszédén, az igehirdetésen. Ezért óriási felelősség Igét hirdetni, mert sosincs egyedül a folyamatban az igehirdető. Jóllehet ez nem a közvetítő papi funkciónak az újragondolása; de az igehirdetés szakmaisága mindenképpen a szakmai elmélyülésre és felkészülésre hív és kötelez mindenkit, aki az Isten igéjét hirdeti.

Az Igazság és Élet mostani száma a Húsvét utáni vasárnapoktól kezdve a Szentháromság után 5. vasárnappal bezárólag ad igehirdetés vázlatokat teológiai előkészítéssel, valamint nyújt segítséget kazuális és ifjúsági szolgálatokhoz. A kitekintés rovatban a ma nagyon is releváns témával, a migrációval kapcsolatban olvashatunk teológiai értékelést, valamint a könyvajánlóban a nemrégiben magyarul megjelent Bonhoeffer Etikájáról rövid recenziót.

Abban a reményben bocsátjuk útjára ezt a mostani számot segítségként, hogy a gyülekezeti közösség az Ige meghallásának és megértésének, megcselekvésének és megélésének közösségévé lehessen. Ehhez adjon a Szentháromság Isten bölcsességet és áldást!

>Debrecen, 2016. böjtjén

A Szerkesztők