Ajánlás




Az Igazság és Élet ez aktuális számának előkészítésére, és az egyes igetanulmányok megírására olyan időszakban került sor, amelyet beárnyékolt a koronavírus világméretű kiterjedése, valamint a fertőzések féken tartása érdekében foganatosított rendkívüli helyzet, amely nem hagyta érintetlenül e lap szerzőinek és olvasóinak élethelyzetét és megszokott munkarendjét sem. Ez a körülmény egyszerre régi és új helyzet, új „kázus” elé állította nemcsak a textusfeldolgozások szerzőit, de legfőképpen használóit: régi, mert az Ige üzenetét rendkívüli helyzetben is hirdetni kell, hiszen tartozunk az evangéliummal a világnak; új a helyzet, mert ugyanannak az üzenetnek a kommunikálására talán az eddigitől eltérő csatornákat és eszközöket kell igénybe venni. Úgy is mondhatjuk: az új helyzetben meg kell találni az igei üzenet továbbítására leginkább adekvát formát, műfajt, eszközt, anélkül, hogy feladnánk vagy felborítanánk egyházunk liturgikus-istentiszteleti életének rendjét.
Bízunk abban, hogy mire a füzet kijön a nyomdából és eljut az előfizetőkhöz, gyülekezeteink istentiszteleti élete remélhetőleg már visszatérhet a régi kerékvágásba - bár azután soha sem tudhatjuk, nem kell-e hasonló helyzetekkel számolnunk. Éppen ezért az igehirdetésekre, kazuális alkalmakra és egyéb szolgálatokra való készülés során érdemes arra is figyelni, hogy a rendkívüli helyzet milyen változásokat hozott az egyes családok életében: vannak, akik minőségi időként élhették meg szeretteikkel a bezártságot, mások esetében ez együtt járt a szociális, anyagi és lelki elbizonytalanodással, konfliktusokkal, meghasonlással. Vagyis, az igei üzenet megfogalmazására és az itt közölt segédanyagok alkalmazása terén még fokozottabban kell majd építeni a lelkipásztori szolgálat további tapasztalataira: a lelkigondozás, személyes beszélgetések, a gyülekezet tagjaival való kapcsolattartás hozadékára - tudva azt, hogy minden szituáció más és más. Ebben a helyzetben talán még inkább felértékelődik az a szolid, de megbízható, mély teológiai előkészítés, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az egyes élethelyzetekben valóban Isten igéje szólaljon meg az igehallgatók számára - nem fejük felett, mintegy nem-tudomást véve helyzetükről, de nem is csak az eseményektől (szituációtól) való rezignált függésben. Ez utóbbi kettős kísértés elkerüléséhez kíván segítséget és jó szolgálatokhoz való megalapozást nyújtani ez a füzet.
A Pünkösdöt követő vasárnapok tematikája az egyházi év rendjében éppen a Szentháromság Isten munkájára irányítják rá figyelmünket, amiről sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy hatása esemény-nélküli lenne. Különösen, ha arra gondolunk, hogy a Pünkösd, vagyis a Lélek kitöltése utáni korszak az első keresztyén gyülekezetek kialakulásának, vajúdásának, a kísértések közötti formálódásának időszaka. Az Igazság és Élet e száma nyújtson hát segítséget a lelkipásztoroknak abban, hogy igehirdetésük nyomán - Szentháromság ünnepe utáni 4. vasárnapjától kezdődően - a Szentlélek munkája valóban „eseménnyé” minősítsen minden egyes alkalmat ott, ahol az Igét hirdetik és hallgatják: az Isten és az ember találkozásának semmi mással nem helyettesíthető alkalmává. S ha mégis az ünnepi készülődések stressz-helyzetétől megkímél minket ez az időszak, adjon e füzet kitekintés rovata, valamint a könyvismertető segítséget a teológiai véleményformálódásunk és erkölcsi ítéletalkotásunk terén, hogy egyházi közéletünket és a társadalmat foglalkoztató kérdésekben tudjunk kompetens módon szólni. Illesse köszönet e szám szerzőit és legyen áldás az olvasó szolgálatokra való felkészülésén.
Debrecen, 2020. június

A Szerzők