Ajánlás

Az "Igazság és Élet" c. szakmai folyóirat III. évfolyamának utolsó számát, de egyben egy új egyházi év kezdetét jelző füzetet tart kezében az olvasó. Mit lehet ilyenkor elmondani ajánlás gyanánt? Önkéntelenül is eszünkbe jut az emberi kapcsolatainkat sokszor megkeserítő megjegyzés: "sok mindent elmondtunk már, de még nem mindenkiről..." Szabad legyen ennek a mondásnak igehirdetői szempontból biztató és pozitív értelmet adni, kis változtatással: sok mindent elmondtunk már (eddigi igehirdetői szolgálatunk alatt), de még nem mindenkinek! Úgy gondolom, hogy ez a tény, vagyis, hogy mindig számolhatunk régi és új igehallgatókkal vagy az evangéliumi üzenetet új módon meghalló, de régi egyháztagokkal, vezethetne bennünket a folyóirat e következő száma újabb és újabb igei felismerésekre, Isten akaratának hiteles tolmácsolására.

Mi szükséges ahhoz, hogy új prédikáció szülessen közismert, régi bibliai perikópákról?

Néhány feltétel ehhez:

Imádkozni azért, hogy megnyíljon - először is számunkra - az Ige értelme! Csendben lenni, figyelni, hallgatni és várni arra, hogy akár az ismert és unalomig ismételgetett igeszakasz újra megszólaljon, és meghalljuk itt és most aktuális üzenetét.

A textus megértésében és értelmezésében elmélyedni! Nem rutinosan átugrani az Ige megértésének nehéz és fáradságos munkáján, egyből applikálva a textust, mondván: megy ez nekünk! Boldog ugyanis az az ember, aki még az ismert igeszakaszok esetén is gyönyörködik az Úr törvényében, és elmélkedik felette éjjel és nappal (Zsolt 1.).

Időt szánni a készülésre! Közismert és már prédikált textusok esetén vagy az idő nyomása alatt közel a kísértés, hogy "instant-megoldásokat" használjunk - azaz felmelegítünk rég elmondott beszédeket... Csakhogy éppen az marad el ilyenkor, ami a legfontosabb: az Ige "itt és most" üzenete!

Új igehallgatókkal számolni! Olyanokkal, akik még nem hallották az Evangéliumot, vagy olyanokkal, akik mindig az egyházban éltek, de számukra most egzisztenciális érintettség alapján újszerűen, de megrázó, vagy éppen boldogító erővel szólal meg az isteni üzenet. Ez is garancia arra nézve, hogy a prédikációban lehet és kell is mindig újat mondani (nem a magunk bölcsességét, hanem az Igéből nyert új felismeréseket).

Mondhatunk hát újat Istenről az egyházi év végén (reformáció napján, új borért hálát adva, a múlandóság és maradandóság törvényszerűségein töprengve stb.) és az új egyházi év kezdetén, a karácsonyi ünnepkörben, majd az eltelt naptári évről való számadás kapcsán? Pál apostol feljogosít minket is erre a reménységre, amikor a filippibelieket figyelmezteti: "Egyébként pedig testvéreim, örüljetek az Úrban. Hogy ugyanazt írjam nektek, az engem nem fáraszt, titeket viszont megerősít"(Fil 3,1-2). Igen, szükségünk van erre a megerősítésre attól, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz (Zsid 13,8), és hisszük, hogy Szentlelke vezette e szám szerzőit a perikópák értelmének kifejtésében és ugyanaz a Lélek fogja élővé és hatóvá tenni az ilyen módon megértett és hirdetett üzenetet, hogy megerősítést kapjanak mindazok, akik először vagy már sokadjára, de egészen más módon hallgatják az Igét: Isten ereje által megragadva.

A Szerkesztők