Hogyan prédikálunk - örömmel vagy szorongással

Ajánlás



Hogyan prédikálunk - örömmel vagy szorongással? Vannak lelkészek, akik mindig sikerélményekrõl számolnak be igehirdetõi gyakorlatuk kapcsán, akik mindig pozitív visszajelzéseket kapnak, úgy érzik, sikerült átadni az evangéliumi üzenetet. Ez örömmel és elégedettséggel tölti el õket. Mások pedig szorongással készülnek a következõ istentiszteletre - vagy azért, mert semmilyen visszajelzésben nincs részük, vagy pedig az isteni üzenet átadásának emberi képességet meghaladó kötelezettsége emlékezteti õket alkalmatlan voltukra. Tény, hogy emberek vagyunk, akik Istenrõl igazán nem tudunk beszélni - de mint lelkipásztorok és teológusok beszélnünk kell róla, abban a reményben, hogy ezt az alkalmatlanságunkat Isten megbocsátja, és a mi mondanivalónkat a Szentlélek Isten kiegészíti. Jó ezt idõnként tisztázni, és hogy ne essünk se a határtalan önbizalom, sem pedig az önértékelésünket elveszítõ csüggedés hibájába, emlékezzünk arra, amit a prédikálás mûvészetének nagy tanítója, Rudolf Bohren mond: a prédikálás felett érzett öröm és félelem együtt jár, kiegészítik egymást és kölcsönösen vannak egymásra utalva (Predigtlehre, 240). A kettõ nem semlegesíti, hanem sokkal inkább megtermékenyíti egymást. A félelem megõrzi az örömet, s ezzel együtt a prédikátort a túlzott magabiztosságtól, a hiúságtól és önelégültségtõl. Az öröm viszont megóvja az igehirdetõt a saját alkalmatlansága felett érzett kétségbeeséstõl, a csüggedéstõl és a kedvtelenségtõl. Az öröm széppé teszi az istenfélelmet, a félelem bölcsé teszi az örömet. Vagy a húsvéti ünnepkör üdvtörténeti eseményeire emlékezve: az öröm félelem nélkül a feltámadott Megváltóban nem látja a Bírót, a félelmet nélkülözõ öröm viszont a végsõ ítélettõl retteg és elveszti a reményt. Ahogyan a 119. Zsoltárban olvassuk: "Megborzad a testem, mert rettegek tõled, félek ítéleteidtõl" (120.v.), de "úgy örülök beszédednek, mint aki nagy zsákmányra talál" (162.v.).
Az örömnek valahol mégis prioritása van: az öröm a jövendõre tekint, és ott válik igazán teljessé. Az öröm ugyanakkor nem az igehirdetõ saját produktuma, nem is egyszerûen lelki állapota: ahhoz hogy átélje, szükséges, hogy elõbb õ maga ismerje meg az Eljövendõ közelsége által megteremtett örömet, az Isten kijelentésének igazságát. Továbbá ebben az örömben kívánja részesíteni a Szentlélek az igehallgató gyülekezetet is - azt a közösséget, amelynek tagjai a világ szorongatottságában és félelmei között egymást elfogadva, egymás terhét hordozva és egymást kölcsönösen bátorítva tehetnek bizonyságot Isten szeretetérõl.
Abban a reményben adjuk közre e folyóirat jelen számát, hogy az itt közölt igetanulmányok és teológiai mûhelymunka, gyermek- és ifjúsági munkához való segédanyag vagy akár a kitekintés rovat egyházzenei tanulmánya valóban közelebb visz az Ige megismerésének öröméhez, és ezt az örömet egyaránt átélheti az igehirdetõ és az igehallgató gyülekezet. Illesse köszönet ezért e kiadvány szerzõit és szerkesztõit, legyen áldás az olvasón!
a Szerkesztõk
2010. március