Ajánlás

Az egyházi esztendő és a polgári (naptári) év fordulópontjánál óhatatlanul megérinti az embert a visszatekintés és a számadás nem egyszer rezignált szele, s ez alól az igehirdető lelkipásztor és az igehallgató gyülekezet sem kivétel. Az előttünk álló időszak ráadásul több alkalmat is kínál az emlékezésre, a mögöttünk lévő idők értékelésére (Nemzeti ünnep, Reformáció emlékünnepe, halottak napja, karácsony, óév). De hát magát a zsidó-keresztyén hagyományt és identitást is nagy mértékben meghatározza az emlékezés és az emlékezet-kultúra, ráadásul nagy egyházi ünnepeink végső soron mind a Szentháromság Isten tetteire való emlékezésben gyökereznek. A kiemelt ünnepek aztán még inkább alkalmaivá lesznek mind az egyéni, mind pedig a kollektív emlékezésnek, nem egyszer vallásos konnotációt kapnak a polgári emlékezések, s ezzel együtt profanizálódnak a keresztyén ünnepek. Az igehirdetés ebben a kettősségben szintén két dologban segíthet: felhívja a figyelmet az emlékezés identitást formáló szükségességére - így lehet nemzeti ünnepen, óévkor istentisztelettel egybekötve ünnepelni és emlékezni; másrészt meghúzza ezeknek a határait, amikor a Szentháromság Isten erőterébe állítja azokat.
A keresztyén ember számára az emlékezés nem merülhet ki csupán a múltra való visszatekintésben, hanem a Krisztus által meghatározott jövendő reménységének meghallása és megvallása kell, hogy áthassa azt. Az igehirdetés éppen ezért sosem állhat meg a múlt és a jelen küszöbén, visszasírva olykor-olykor romantikus túlzásokkal a tegnap sikereit, s nem láttathatja sötéten a jövendőt sem úgy, mint amely egy Isten nélküli világ lenne; mert az igehirdetés számára a Szentháromságba vetett hit kritika a múlt, inspiráció a jelen, és reménység a jövő számára.
Az igehirdetésre és az istentisztelet megünneplésére készülve mindig figyelembe kell venni ezeket a szempontokat, hogy ami elhangzik a szószéken, megszólal az éneklő gyülekezet hangján, hallhatóvá válik az imádkozó szolgálattevő ajkán, az egyaránt legyen őszinte bűnbánat, önfeledt öröm, szívből jövő hálaadás, biztos reménység. Az erre való felkészülés azonban mindig az ige teljes és komplex megértéséből indulhat ki igazán, hogy ne a szolgálatra készülő egyéni és személyes világlátása határozza meg az igehirdetés üzenetét, hanem az ige, s végső soron a Szentháromság Isten maga.
Ebben kíván segítségül lenni az Igazság és Élet mostani száma, amely elkíséri az igehirdető lelkipásztort, és minden bizonnyal magát az igehallgató gyülekezetet is a Szentháromság ünnepe utáni 16. vasárnaptól (sok helyen ez a Teremtés ünnepe) egészen az Óév végéig. Legyen áldás ezen az úton, s mindazokon, akik ebben az útrakelésben segítségünkre voltak, s legyen áldott minden emlékezés és reményteli jövendő várás!
Debrecen, 2022. szeptember

A Szerkesztők