Ajánlás

Folyóiratunk jelenlegi száma jobbára a húsvéti és pünkösdi ünnepkör alkalmaira való készülésben kíván – mondjuk így – „szakmai hátszéllel” szolgálni. Bibliaolvasó ember a szélről önkéntelenül is a Lélekre asszociál, az emlegetett hátszélről meg esetleg az juthat az eszébe, hogy igetanulmányt jobb híján olvas az ember, vagyis akkor, amikor úgy érzi, hogy nem szól a Lélek.
A szél fúj ahová akar, és amikor akar, nincs módszer és nincs technika, amellyel a Lelket „megidézhetnénk”, valahányszor az igehirdetés szolgálatára készülünk. Marad az imádság, és csendes, lehetőleg frusztrációk nélküli tudomásulvétele annak, hogy sem a tapasztalat, sem a (különben is gyanús) rutin, sem a szakmai tudás nem garantálja azt, hogy az igehirdetés márpedig meg fog születni. E sorok írója mindig úgy fog hozzá a prédikáció megírásához, mintha életében először csinálná. Olyankor valójában semmit sem tud. Olyan üres, mint a Word új lapja. A felcserélendők felcserélésével a mi esetünkben is érvényes az, amit Jung az álmokról mond, hogy tudniillik az álmok értelmezéséhez mindent ismerni kell, amit csak ismerni lehet a mitológiáról, szimbólumokról, vallástörténetről, ám amikor egy álmot értelmezünk, mindent el kell felejtenünk, amit tudunk. Mert az álom egyedi, aki álmodja ugyancsak egyedi, ezért az egyedi ember egyedi álmát semmiféle kaptafára nem lehet ráerőltetni.
Nos, az Igazság és Élet szerzői – e mostani szám szerzői is – olyasmit szoktak nyújtani, ami leginkább akkor jelent valódi segítséget, ha a magunk prédikációjának megírásakor „elfelejtjük” azt, amit egy-egy textusról itt olvasunk. A mi prédikációnk kontextusa egészen más, mint az egyes szerzőké. Máshogy találkozunk a textussal, más üt szíven, esetleg más zavar benne, és természetesen a gyülekezetünk is egészen más. Akkor hát mégis mire jó igetanulmányokat olvasni? Nyilván, nem halat adunk. De még csak halászni sem tanítunk (azt igehirdetőkként már megtanultunk!). Folyóiratunk rendszeres olvasása/tanulmányozása sokkal inkább az együtthalászás öröméről szól. Szerző és olvasó együtt vesz részt abban az egyszerre megterhelő és felüdítő folyamatban, melynek a végén egy-egy igehirdetés megszületik. Engem olvasóként leginkább a befektetett munka inspirál. Örülök – hogyne örülnék – az exegetikai eredményeknek, kortörténeti adalékoknak, és persze – miért lennék farizeus?! – annak is, hogy a szerzők időt spórolnak meg nekem. Ám legjobban mégis annak örülök, hogy az egyes igetanulmányok újra és újra az egyszerre megúszhatatlan és a hihetetlenül izgalmas műhelymunkára emlékeztetnek. Arra, hogy az igével foglakozni nem csupán kötelesség, hanem gyönyörűség is.
Illessen köszönet minden szerzőt, aki ezúttal is együttgondolkodásra, együtt-készülésre, az íróasztaltól a szószékig tartó együtt-utazásra szólít, azokat is, akik könyveket ajánlottak a figyelmünkbe.

Debrecen, 2023. február

A szerkesztők