Ajánlás




Az Igazság és Élet mostani száma a Szentháromság utáni 6. vasárnaptól a 18. vasárnapig terjedő időszakra tartalmaz igehirdetés-előkészítő segédanyagot elsősorban a vasárnapról vasárnapra vagy alkalmanként szószékre álló és igét hirdető lelkipásztorok számára. Ahogy a folyóirat korábbi – az egyházi év ezen időszakára megjelent – számainak ajánlásaiban már több ízben is megfogalmazták az ajánló sorokat írók: ez az időszak semmiképpen nem nevezhető ünneptelen félévnek az egyházi év során, többek között gazdag teológiai tartalmai, illetve maga az istentisztelet ünnepként való értelmezése miatt. Viszont mégis egy bizonyos szempontból másabb lehet sokak számára ez az időszak. A nyári szabadságolások talán több időt engedhetnek a teológiai elmélyülésnek, lelki, spirituális és tudományos feltöltekezésnek. (Nem mintha ez felmentené máskor az igényes készülés szükségességének követelménye alól a lelkipásztort!) De tény, hogy talán könnyebb a megállás, az elcsendesedés, az elmélyülés ilyenkor. Ahogyan a keresztyén hit megélésének és megtapasztalásának is vannak különböző szakaszai, úgy a lelkipásztori szolgálattal kapcsolatban is ki kell mondani őszintén, hogy vannak túlterhelt, és vannak kevésbé megterhelt időszakai. S ez utóbbiak valóban kiváló lehetőségként kínálkoznak a töltekezésre. Hiszen az igehirdetésre való készülés nem koncentrálódhat csak és kizárólag egy adott textusra, amelyről egy adott vasárnapra vagy alkalomra ír prédikációt a lelkipásztor, hanem a lelkipásztori egzisztencia elválaszthatatlan részét kell képezze a folytonos önképzés, az ige mindig jobb megértéséért való küzdelem. Az igehirdető lelkipásztor teológiai elmélyülése olyan szakmai követelmény, amely nem merülhet ki nehéz bibliai helyek alkalmankénti rapid-exegézisében, a problémás teológiai kérdésekre való gyors és instant válaszok megkeresésében, hanem állandó nyitottságot, teológiai érdeklődést és tájékozottságot jelent.
Abban a reményben adjuk közre e mostani számot, hogy ehhez az állandó szakmai követelményhez impulzusokat kapjanak lelkipásztor szolgatársaink. A vasárnapi előkészítő anyagokon túl a kitekintésben a felnőttkeresztség és konfirmáció gyakorlati és a keresztyénség és politika, valamint a keresztyén politika kérdéseiről olvashatunk két izgalmas tanulmányt. A könyvajánlókban pedig két, a Luther Kiadó által a közelmúltban megjelentetett kötetről találhatunk recenziókat (Fabiny Tamás: Júdás, az elveszett tanítvány és Szabó Lajos: Vállalom. Hívás a nem lelkészi szolgálatokra).
Legyen köszönet az elmélyült tanulmányok elkészítőinek és áldás az elmélyülten elkészült igehirdetéseken!

2024 júniusa

A Szerkesztők