A hitoktató kiváltságos feladata, hogy tanítványai számára életre keltse a bibliai történeteket. Aki szerette volna megtudni, hogyan lehet ezt bábozással tenni, részt vehetett 2011. 04. 04 – 05-én Dr. Bodó Sára és Kustárné Almási Zsuzsanna által vezetett „Életre kelt történetek” címû lelkésztovábbképzõ kurzuson.
A kurzus önismereti gyakorlattal kezdõdött, amely segített ráhangolódni a kiválasztott bibliai történetre (Lukács evangéliuma 8: 22 – 25), majd a bábozással kapcsolatos alapvetõ tudnivalókról szóló elõadás betekintést nyújtott a bábozás kulisszatitkaiba. Ezt követte a tenger lecsendesítésérõl szóló történet feldolgozása – kicsit „másképp”.
Mivel mindenki számára más üzenetet hordoz a Szentírás egy – egy igéje, igeszakasza, és kis csoportokra osztva majd kéttucatnyian olvastuk, bontogattuk a történetet, a csoportbeszámolók nyomán szemünk elé tárult az Írás gazdagsága. Egymást hallgatva, beszélgetve észrevétlen „beszállunk” Jézussal és a tanítványokkal a hajóba. Idõutazás kezdõdött: hol a bibliai korban, hol a jelenben jártunk; hol a régmúltról, hol a máról gondolkodtunk együtt. Vázlatosan a következõkrõl esett szó:
Mint oly sokszor az emberi életben, a történet is azzal kezdõdik, hogy ami szépen indul, hamar elromlik. „Szélvihar csapott le a tóra”. Az addig biztonságot adó hajó egyszerre a veszély forrásává vált. Pedig az ember alapvetõen biztonságra vágyik. Mit tegyünk életünk szélviharaival? Minden megváltozik. És ha elsöprõ a változás? Nehéz szembenézni a nem várttal, a mással, a változással.
„A tó túlsó partjára” indultak. Ahogyan mi is céllal indulunk útnak. Valahonnan valahová tartunk. Tudjuk, hogy hová? Mi is úgy indulunk, hogy szeretnénk célba érni, akárcsak a tanítványok, akik szeretnének átérni a túlsó partra, de akadályba ütköznek. „Örökkön háborog a tenger” (József Attila). Akkor, ott kérdésessé vált célba érkezésük. Talán azért is félelmetes a szélvihar, mert bizonytalanná teszi a megérkezést. Egykori és mai tanítványok ezen felül azzal nehezítjük helyzetünket, hogy emberi mivoltunkból fakadóan átvesszük a vihart. A tanítványok „zizegnek”, pedig minden vihar egyszer véget ér. Mégis kell a félelem, hogy pl. megláthassák/megláthassuk, milyen lélegzetelállító Jézus. Ám a felismerésnek eme pillanatát megelõzi a remegés, a kétségbeesés, a félelem, a kicsinyhitûség. Az ember nehezen viseli tehetetlenségét, kiszolgáltatottságát.
A tanítványok úgy indultak, hogy talán azt hitték, Jézus végre csak az övék. Õ pedig nem törõdött tanítványaival, aludt. Micsoda ellentét: szélvihar és az alvó Isten Fia. Jézus tökéletesen emberi. Aludt, s talán álmodott is. Vajon mirõl álmodott az Úr Jézus?
„A hajó kezdett vízzel megtelni, úgyhogy veszélyben forogtak. Ekkor odamentek hozzá, felébresztették.” Ijesztõ, hogy nem ébredt magától, ébreszteni kell. Ilyen helyzetben az ember segítséget vár. „Mester, Mester, elveszünk!” Mintha Jézus magukra hagyta volna õket a bajban. Íme, elvárásaik voltak Jézussal szemben, ahogyan nekünk is elvárásaink vannak: Vele szemben, egymással szemben, önmagunkkal szemben. Vajon mennyire helytállóak ezek az elvárások? Vajon mennyit vártak el Jézustól? Úgy tûnik, mintha kevesebbet, mint lehetett volna. Csõdhelyzetbe kerültek a tanítványok. De van megoldás: ijedtségre, félelemre, tehetetlenségre, kiszolgáltatottságra, bajra, háborgó tengerre… Milyen érdekes a történet folytatása: amikor felébresztették, Jézus nem a tanítványok félelmét oldotta elõször, hanem lecsendesítette a tengert. Egy szóval, egy parancsszóval. Jézus miért parancsolt, és miért nem kért? Õ az Úr. Úgy tûnik, a tanítványok ezzel nem voltak tisztában.
„Csendesség lett.” Abszolút csönd. Belecsendül a füle annak, aki hallja. De nemcsak a tengert, lelkeket is tud lecsendesíteni.
„Hol van a ti hitetek?” Jézus elvárása: használják /használjuk hitünket.
„Hát ki ez…?” Érdekes kérdés a tanítványok részérõl. Hát nem ismerték Jézust? Mi ismerjük-e Jézust? Kinek mondjuk Õt?
Ezzel a lelki útravalóval kezdtünk hozzá a bábkészítéshez. A kapott útmutatás alapján összeválogattuk a szükséges anyagokat, kellékeket, és lelkesen munkához láttunk. Aztán amint formálódott kezünkben a báb („az ember jele”), egyre jobban eltöltött az alkotás öröme, és ahogy állítgattuk, próbálgattuk kis „teremtményeinket”, kezdett átalakulni bennünk az elõadandó történet. No nem a lényegét tekintve, csak hát másképp szól az ember, ha maga szól, és másképp, ha valakinek „bõrébe bújik”, ha valakinek „szájába” adja mondanivalóját; ha helyette a báb „beszél”, a báb „adja elõ” a történetet. Alaposan átgondolt forgatókönyv, gondosan megtervezett elõadás kell ahhoz, hogy a báb életre keljen, „emberi” és hiteles legyen.
A kurzus végére maradt a legérdekesebb feladat: elkészített bábjainkkal, mintha hittanórán lennénk, társainknak csoportonként kellett elõadnunk a választott bibliai szakaszt. Izgatott megbeszélés után, kissé lámpalázasan vittük színre a történetet. Örömteli élmény volt megtapasztalni, hogy sokkal életesebb, élvezhetõbb ezzel a „módszerrel” a tanítás, Istennek igéje ily módon könnyebben megragadja nemcsak az ember képzeletét, de a lelkét is. Hiszen a bábozás több mint játék. A nehezen megfogalmazható, vagy éppen kimondhatatlan, elmondhatatlan dolgok kiábrázolása, megmutatása. Öt csoport lévén, ötször hangzott el a Lukács evangéliumából kijelölt történetet. Mégis érdekfeszítõ és tanulságos volt látni, hogy ki-ki egyéniségének megfelelõen hogyan képzeli el a tenger lecsendesítésének történetét, a történet mely mozzanatát emeli ki jobban, milyen módon színesíti elõadását. A különbözõ „forgatókönyvek” alapján készült bábelõadások visszaadták a bibliai történet sokszínûségét, sokféle üzenetét.
E két napon tehát betekintést nyerhettünk a bábozás csodálatos világába. S mert tanulságos, örömteli, hasznos órákat tölthettünk együtt, reméljük a kurzusnak lesz folytatása. Például egyéb bábfajták elkészítésének megtanulása, a bábozás technikájának mélyebb elsajátítása céljából.
Végezetül köszönjük kedves elõadóinknak a hittel, szeretettel, lelkesen átadott tudást; a kurzus szervezõinek, hogy megteremtették számunkra a tanulás, a lelki épülés lehetõségét.