A lelkész lelkigondozói tevékenysége, hasonlóan igehirdetõi, hitoktatói, közösségszervezõi feladataihoz, olyan készségek használatát igényli, melyek nagyrészt tanulhatóak. Tárgyi tudás mellett tehát nem csupán személyes adottságaira van ráutalva gyülekezeti, intézményi munkája során. Jelen továbbképzés a hivatásgyakorlás során elõálló kihívásokra reagál a tapasztalati tanulás módszerét alkalmazva.
Tematika:
A segítõ beszélgetés elemi technikája azon alapvetõ eszközök ismeretére épül, melyek segítségével a lelkipásztor nagyobb biztonsággal mozog a rábízottak körében, és biztonságban érzi magát a segített is: Gyászolók, útkeresõk, krízisben lévõk, idõsek, fiatalok elfogadottnak, megértettnek élhetik meg önmagukat, megvigasztalódva, megerõsödve folytathatják útjukat.
E módszeres beszélgetésvezetés olyan lelkipásztori viszonyulás kifejlesztését és alkalmazását jelenti, amikor a lelkipásztor bízik a hozzá forduló fejlõdõképességében, és egyre pontosabban képes követni saját érzelmeit, belsõ érzeteit. Kevésbé téved olyan ösvényekre, ahonnan nehéz a visszatérés. A kurzus résztvevõje megbarátkozik a kommunikáció kereteinek fontosságával, a hiteles és empatikus visszajelzés ismérveivel, tudatosabban kezeli saját kompetenciahatárait.
E kifejezetten gyakorlatorientált képzés a módszer kipróbálása közben szerzett közvetlen tapasztalatok, kérdések megvitatása által annak a saját lelkigondozói praxisba beépülését segíti. A résztvevõk lehetõség szerint hozzanak magukkal egy felidézhetõ, korábban lefolytatott beszélgetés–jegyzõkönyvet (nevek és beazonosíthatóság nélkül), melynek feldolgozása közben rátekinthetnek erõsségeikre vagy fejlesztendõ készségeikre, valamint megszilárdíthatják új szemléletüket.
A segítõ beszélgetés általános és legfõbb hatótényezõinek tudatos alkalmazása növeli a lelkipásztor kompetenciaérzését, miközben õ maga Isten alázatosabb és kifinomultabb eszközévé válhat.
Ajánlott irodalom:
TRINGER LÁSZLÓ: A gyógyító beszélgetés. Budapest, Semmelweis Kiadó, 3 2005.