Általános tapasztalatként elmondható, hogy ahol két vagy több ember van jelen, és ezek kapcsolatba is kerülnek egymással, ott előbb utóbb a konfliktus is megjelenik. Konfliktusokkal terheltek a gyülekezeteink, iskoláink és lelkészi munkánk is. „A hagyományos vezetésfelfogás a konfliktusokat a szervezetek negatív jelenségének tekintette, olyan rossz dolognak, amit lehetőleg el kell kerülni”. Valószínűleg ennek gyökerei arra vezethetők vissza, hogy maga a szó etimológiailag, a latin confligere szóból eredeztethető, ami fegyveres összeütközést jelent.
S mint minden háború és csata, a kollektív tudattalanunkban negatív előjellel rögzült, így erről a szóról is elsősorban olyan dolgok jutnak eszünkbe, mint verekedés, agresszió, gyűlölet, félelem, harc, csata, tehetetlenség vagy veszély.
A konfliktusok nem feltétlenül negatív jelenségei a közösségeknek, és tekintettel arra, hogy gyakorlatilag megkerülhetetlenek, meg kellene tanulnunk pozitívan tekinteni a konfliktuskezelésre, és úgy nézni az összeütközésekre, mint kihívásra, energiára, szenvedélyre, kreativitásra, összekovácsolódásra adott lehetőségre. A jól kezelt konfliktusok erősítik a személyiséget, kreativitásra ösztönöznek és erősítik a közösséget. És bármilyen hihetetlennek hangzik, de erősíthetik a mi közösségeinket is.
Vallásoktató lelkipásztorként és mediátorként munkám során gyakran dolgozok konfliktusokkal. Ezekben a helyzetekben próbálom megteremteni azt a légkört és helyzetet, amiben egy probléma
megbeszélhetővé válik. Munkámat, szemléletemet Jézus azon mondata határozza meg, amit arra a kérdésre adott, hogy melyik a nagy parancsolat a törvényben. „Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Mt 22,37–39) Úgy gondolom Jézus azért fogalmazott így, mivel Isten a maga képmására teremtette az embert, és mivel Isten maga Szent Háromság egységében létezik – az embert is egyfajta háromságban teremtette: Istennel, önmagával és társaival való egységben. Ezeket a kapcsolatokat azonban ápolni, gondozni kell. Ha valamelyik kapcsolatunkban baj van, az a másik kettőre is hatással van.
Lelkipásztorként számtalan helyzetben mérettetik meg teológiai tudásunk mellett azon képességünk, ahogy a ránk bízottak között forgolódunk. Sokszor mérik le azon a munkánkat, hogy egy-egy konfliktust hogyan, milyen módon kezeltünk. És bizony, mint a tanítványokkal is megtörtént, sokszor Jézussal egy hajóban utazva is megrémíthet bennünket egy-egy vihar, amiben helyt kell állnunk.

• Mit kezdünk egy-egy stresszhelyzettel?
• Hogyan tudunk Krisztus-képűek maradni egy-egy indulattal teli konfliktusban?
• Hogyan tudunk az intézményeinkben, gyülekezeteinkben kialakult viharokban a „békesség saruját” felöltve jelen lenni és megoldást találni?
• Hogyan tudjuk az együttműködést erősíteni közösségeinkben?
• Hogyan tudunk jól kérdezni és értően figyelni embertársainkra?
• Hogyan tartsuk kézben az érzelmeinket, és fókuszáljunk arra, ami igazán fontos?

Ajánlott irodalom:

Goleman, Daniel: Érzelmi intelligencia, Budapest, Open Books, 2024.
Kohlrieser, George: Túszok a tárgyalóasztalnál. Konfliktuskezelés mesterfokon, Budapest, Háttér Kiadó, 2013.
Siegel, Daniel – Bryson, Tina Payne: A gyermeki elme. Agyfejlődés, konfliktusok, támogató szülői stratégiák, Budapest, Ursus Libris, 2019.
Szabó-Rácz Vera: Konfliktuskezelés és szemléletformálás az osztály­ teremben, in: Magyar Református Nevelés 19 (2022/4), 25–40.