Tanítás a gyülekezetben 1.

A református istentisztelet és a gyülekezet

K/LT'26.13.
Vezető: Dr. Kis Klára (egyetemi docens, DRHE) Dr. Kovács Krisztián (egyetemi docens, DRHE)
Időpont: 0000-00-00 - 0000-00-00
Hely:
Csoport létszám: 25 fő
Tanóra: 6
Részvételi díj: Ft/fő

A Tiszántúli Református Egyházkerület egy új kiadványsorozatot indított útjára, amelynek célja, hogy a református egyházhoz és gyülekezethez való tartozást több oldalról járja körül, s ezt mindenekelőtt a gyülekezeten belüli tanítással segítse elő, illetve erősítse meg.
A füzetek tematikáját követve a lelkésztovábbképzésben is szeretnénk megjeleníteni azokat a fontos témákat, amelyek egyaránt adhatnak impulzusokat a lelkipásztor, s egyaránt a gyülekezeti tag, presbiter vagy más szolgálattevő számára.
Az első kihelyezett képzés az istentisztelet liturgiáját állítja a középpontba, a következő résztémákat megszólaltatva:

  1. Mit jelent a lelkipásztor részéről az istentisztelet: lehetőség, feladat, kihívás vagy ünnep?
  2. Az előkészület teológiai implikációi: szent idő és szent tér
  3. Az istentisztelet mint interakció: egyszemélyes szereplés helyett a közösség ünnepe
  4. Az istentisztelet elemei

A képzés egyben segítséget kíván nyújtani a lelkészeknek abban is, hogy milyen módszertannal lehet ez ismereteket különböző formákban (tematikus bibliaóra, igehirdetés sorozat, stb.) a gyülekezetnek továbbadni.

Ajánlott irodalom:

Hafenscher Károly: Liturgika, Budapest, Luther Kiadó–Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszék, 2010.
Kovács Krisztián: A református istentisztelet és a gyülekezet (Egyház­kerületi Tanulmányi Füzetek 1), Debrecen, Tiszántúli Református Egyházkerület, 2024.