Ajánlás


Ajánlás

Olykor hajlamos az ember arra, hogy bizonyos eseményeknek nagyobb és fontosabb szerepet tulajdonítson a kelleténél, történjen az a családban, a közösségi életben vagy a politika színpadán. Nagy változásként, sorsfordító eseményként vagy mindent eldöntő fordulatként is szoktak aposztrofálni arra nem "méltó" eseményeket. Az egyházi esztendő, s így a "civil" év végéhez is közeledve három fordulópont kínálja magát, hogy a keresztyén ember, igehirdető és igehallgató egyaránt, figyelmet szenteljen azoknak.

A Reformáció emlékünnepe a protestáns felekezetek számára olyan alkalom, amikor visszatekinthet múltjára, protestáns identitásának gyökereire, s újra szembesülhet azzal az erővel, elszántsággal, amely a reformátor ősök részéről megtapasztalható volt, s amely valóban fordulópontot jelentett nem csak az egyházpolitikára, a kultúrára nézve, hanem az Isten igéjével és magával az Istennel való kapcsolatban is.

Advent és karácsony örömünnepei sokak - és valljuk meg őszintén sokunk - számára inkább a lelki elcsendesedés, az elgondolkodó és elgondolkodtató megállás idejének hatnak, ahol ki lehet lépni a mindennapok, sőt egy egész esztendő hozta munkájából, és lelkileg-testileg fel lehet töltekezni. Pedig ezek az ünnepek valójában tele vannak impulzusokkal: izgatott várakozásra, világot megváltó események felidézésére kell, hogy inspiráljanak, hiszen az Ige testté létele az emberiség nagy fordulópontja. Így ezek az ünnepek, s azok aktuális üzenetei, sokkal inkább az elindulás irányába kell, hogy mutassanak, mintsem a békés és nyugodt megérkezés felé.

A naptári év végét hajlamos a szekuláris ember túldimenzionálni, vallásos köntösbe felöltöztetni. Az esztendő fordulópontja sokak számára kínálkozik jó alkalomnak a változásra, változtatásra, számvetésre és mérlegelésre. De vajon mennyire kerül a számadásba az Istennel való kapcsolatunk? Mennyire lesz az életünkben fordulattá az Isten igéjének meghallása, értelmezése, továbbadása? Átérezzük-e igehirdetőként és igehallgatóként a "Dominus dixit" csodáját, erejét, amely képes a változtatásra, emberi életek és egzisztenciák, sőt kollektív sorsok átformálására?

Az Igazság és Élet ez évi utolsó száma segítségül kíván lenni abban, hogy az Ige mélyebb értelmét kutatva, eljussunk annak formáló, megújító és megváltoztató erejének felismeréséhez, hogy az élet "nagy fordulópontjai" között helyet kapjanak protestáns és keresztyén ünnepeink, s egyáltalán: az Isten Igéjével való találkozásaink. Teljen az esztendő utolsó negyede ebben a felismerésben, s ennek a felismerésnek a továbbadásában! Áldott szolgálatokat kívánva az olvasóknak, s köszönetet mondva e számunk szerzőinek!


A Szerkesztők

Debrecen, 2010. szeptemberében

541