Ajánlás


Az egyházi év fordulójára jelenik meg ez a füzet: advent felé tartva, adventet ünnepelve és karácsonyra készülve vehetjük kezünkbe az exegetikai-teológiai bevezetéseket, igetanulmányokat, alkalmi és ifjúsági szolgálatot segítõ anyagokat, s közben a polgári-naptári év végére érkezve visszatekinthetünk egy év igehirdetési szolgálatára. Vajon mit üzen az egyházi és a naptári évben való életnek ez a kettõsége? Jelent-e ez valami törést, vagy alkalmazkodási kényszert a keresztyén életvitel és a hívõ bizonyságtétel számára? Semmiképpen nem - sõt életünknek és szolgálatunknak azt a valóságát ábrázolja, hogy az Evangéliumnak ebben a világban, történelmi-társadalmi keretek között kell megszólalnia, s a megfogalmazott üzenetnek valóban hidat kell vernie a Kijelentés és a mindennapi élet realitásai közé. Vagyis az igehirdetésnek egyszerre kell igeszerûnek és valóságszerûnek lennie, hogy elérje célját - ez az, amit emberi szempontból elvárhatunk, amelyre törekedhetünk, s amelyet a füzet tanulmányai is szolgálhatnak. Az eredmény biztosítása már nem emberi feladat, hanem a Szentlélek Isten munkája - részünkrõl pedig a reménység tárgya. Viszont ez nem ment fel ama kötelezettség alól, hogy a szolgálat és a szolgálatra való készülés ne nélkülözze ezt a kettõsséget, az Igének való engedelmességet és az igehallgatók élethelyzetére való figyelést.

Az Igazság és Élet c. folyóirat ezzel a számmal fordulóponthoz érkezett: eddig az óegyházi perikóparend teljes 6. éves ciklusának segítségével igyekezett betagolni az egyházi év rendjébe, az egyház õsi igehirdetési gyakorlatának hagyományába, ökumenikus igénnyel. 2014-tõl kezdve új igehirdetési vezérfonal alapján készülnek az igetanulmányok, amelyek a kárpát-medencei reformátusság számára kívánják erõsíteni a lelki-szellemi és igei köteléket. S bár a textusok kijelölésével továbbra is figyelünk az egyházi év üdvtörténeti állomásaira, a közös vezérfonal (amennyiben élünk e lehetõséggel) azt a teológiai-hitvallási meggyõzõdésünket hivatott erõsíteni, hogy különbözõ földrajzi tájegységen és társadalmi keretek között igehirdetést hallgató gyülekezet Jézus Krisztus egy egyházának helyi, konkrét, reális és látható megnyilvánulása, s az errõl való bizonyságtétel. Kérjük a Szentlélek erejét és bölcsességét, hogy az Igazság és Élet ezt a célt szolgálja, s ehhez kérjük továbbra is a szerzõk igei látását, s az olvasók támogató figyelmét, építõ visszajelzéseit.

Debrecen, 2013. szeptember

A szerkesztõk

1