Ajánlás

Minden igehirdetésre való készülés alapvető dilemmája, hogyan találunk szavakat a kimondhatatlan, a felfoghatatlan, az elbeszélhetetlen és leírhatatlan titok számára: Isten közénk jött. Isten testet öltött. Ő jelen van – itt is, ma is, életünk minden napján és minden körülmény között.

Szavakat találni arra, hogyan hirdessük Isten idejét a mi időnkben, soha nem volt könnyű vállalkozás. Korábbi korok lelkipásztorai minden bizonnyal érezték azt a feszültséget, mint amit a mai igehirdetők is: hogyan lehet hitelesen prédikálni, ugyanakkor megfelelni a küldetésnek és a hivatásnak a verbi Divini minister értelmében? Isten szavát szólni, szolgálva és alázattal – mégis nem elhallgatva az evangélium igényét az emberi életvitelre, a világ formájára, az együttélés rendjére nézve –, s ha kell, bátorsággal érvényt szerezni az Ige egyszerre ítélő és vigasztaló, leleplező és dolgokat új megvilágításba helyező, bűneinkkel szembesítő és kegyelemmel konfrontáló jellegének, soha nem volt könnyű és népszerű vállalkozás. E szinte feloldhatatlan kettősségre és feszültségre csak azt mondhatjuk, rá kell hagyatkoznunk a Szentlélek inspiráló és teremtő erejére. Ezért imádkozni nem lehet elég sokszor: igehirdetés előtt és után, felkészülés közben és prédikálás alatt. Nem megnyugtató és hamis magabiztosságot nyújtó megoldás ez. Éppen ellenkezőleg: ránk terheli a felelősséget, nehogy elbízzuk magunkat, és azt gondoljuk, a Lélek majd kipótolja hiányosságainkat, és hogy a tetszetős vagy átütő (de valójában sem-mitmondó) szavak által a prédikáció majd úgyis eléri célját – egyébként is, nem az a fontos, amit a szószékről szólunk, hanem ahogyan az emberekhez viszonyulunk, amilyen programokat szervezünk… Nos, ez utóbbi vélekedés fatális tévedés. Az Ige erejét, emberi sorsokat formáló hatalmát nem képes pótolni semmilyen más ügyeskedés és kétes aktivizmus. A fenti ismertetett alapvető feszültség feloldásának igyekezete és a Lélek erejére való „ráhagyatkozás” nem ment fel ama kötelezettség alól, hogy a tőlünk telhető legnagyobb odafigyeléssel, alapos felkészüléssel, igeszerűséggel és mégis életszerűen készüljünk az úrnapi, ünnepnapi és kazuális istentiszteleti alkalmakra. Ugyanis egy dolog tud tekintélyt és elismerést hozni az egyháznak – az egyház igehirdetése (minden más tevékenysége és aktivizmusa pótolható).

Íme, eljött az idő! Nemcsak az Igazság és Élet újabb füzete jelezi ezt a fordulatot; a naptári év negyedik negyede tulajdonképpen az egyházi év fordulójára készít fel: a szentháromság ünnepe utáni utolsó vasárnapok textusai után (amelyek a gyülekezet életrendjére nézve tartalmaztak és tartalmaznak tanítást), az idők végére, teljességére és az új teremtés ünneplésére – azaz Isten idejére – való készülésére (az adventre) irányítják figyelmünket az igehirdetések. Majd egyszer csak a testet öltés misztériumára csodálkozunk rá (a karácsonyi ünnepkörben), végül pedig kénytelenek leszünk számot vetni az élet múlandóságával és tervezhetőségével (az esztendő fordulóján). Ez az időszak sem telik el speciális alkalmak (kázusok) és ünnepek nélkül, legyen szó reformáció ünnepéről, egy-egy házasságkötésről vagy temetésről. A kitekintés rovatban pedig a családpasztoráció elvi és gyakorlati törvényszerűségébe, valamint az igaz istentisztelet reformátori értelemzésébe vezet be a kiadvány jelenlegi száma.

Illesse köszönet e szám valamennyi szerzőjét, akik segítenek abban, hogy Isten jelenlétét és titkát jobban megérthessük – és legyen áldás az olvasón, azok fáradozásán, akik ez írások segítségével készülnek majd lefordítani az Úr akaratát mindennapi életkörülményeinkre, megpróbáltatásainkra és ünnepeinkre egyaránt.

2023. szeptember

A Szerkesztők