Nincs közvetlen tapasztalatunk a halálról, de a meghalás folyamatáról
sem. Amit látunk és tapasztalhatunk az - az esetek többségében - a
másik ember életből való távozása, és az emberi egzisztencia határán fel-
merülő kérdések tisztázatlansága. A halál misztériuma feszítő kérdések
elé állítja a lelkészt, a lelkigondozót, az igehirdetőt, a hívő embertársat.
A halálról szóló egyházi tanítás sem egységes; magán hordozza különbö-
ző korok világnézeti és kulturális képzeteit. Ez egyházi gyakorlatunkban
is ellenmondásokhoz vezet. Éppen ezért a kazuáliákról szóló tanfolyam
e következő egysége - részben folytatva a házasság, az úrvacsora és a
keresztség kurzusok tematikáját - a haldoklók körüli szolgálatra, a te-
metési szertartásra és a gyászfeldolgozás kérdéseire koncentrál.
A kazuáliák gyakorlatát körüljáró korábbi lelkésztovábbképző tan-
folyamok során immár tisztázásra került: az egyéni életvezetés és a csa-
ládi életvitel formái, az élet fordulópontjainak vallási „lekísérése” még
mindig állandó tartozéka a keresztyén hagyománynak és a lelkészi
szolgálatnak. Az egyház és a vallás jelenlétének igénylése az élet fordu-
lópontjain annak ellenére jelentőséggel bír, hogy a mindennapokban
nem feltétlenül látjuk az egyházi szolgálatát kérők életében az öntuda-
tosan megélt hitélet ismérveit. A kazuális szolgálatok belátható időn
belül továbbra is a lelkipásztori szolgálat konstans elemei maradnak.
Így van ez a temetéssel és a haldoklók és/vagy gyászolók kísérésével is.
A következő és hasonló kérdések mentén kívánjuk teológiailag,
spirituális és lelkigondozói szempontból reflektálni a következő kér-
déseket: hogyan viszonyuljon a lelkész az életről és a halálról való
gondolkodás megváltozásához? Milyen kulturális paradigmaváltásnak
lehetünk tanúi? Miről érdemes beszélgetni a haldoklóval vagy a gyá-
szolókkal? Mit mondjunk? Hogyan szóljunk? Kihez szóljunk? Mikor
szóljunk? Beszélgetés súlyos betegekkel (kórházi látogatás), gyászolók-
kal. Gyakran hiányoznak a szavaink. Milyen elvárások és konfliktusok
terhelik a temetési szolgálatra való készülést? Milyen szerepe lehet a
gyülekezetnek a gyászolókkal szemben? Milyen környezetet jelent a
keresztyén gyülekezet ma a halál, temetés és gyász gyakorlati hely-
zeteiben? Meddig tart a lelkész kísérése, törődése a gyászfeldolgozás
folyamatában? A teológiai szempontok tudatosítása segíthet helyesen
értékelni az egyes szituációkat, a saját szerep és az egyház küldetésé-
nek szempontjából. Másrészt gyakorlati megoldások, liturgiai formák
és lelkigondozói esetek támaszthatják alá helyes teológiai és etikai ál-
láspontunk alkalmazását. A gyászolók istentiszteletére újabban igény
jelentkezik, annak a kérdésnek a mentén, hogy miként lehet segíteni az elengedés megélését. Ezt gyülekezetek különféleképpen valósítják
meg (istentisztelet, gyászolók csoportja stb.).
Ajánlott irodalom:
Bodó Sára: Igehirdetés szenvedés idején, in: Szabó L. (szerk.): Homi­
letika ökumenikus palettán, Budapest, Luther Kiadó, 2013,
191−197.
Fazakas Sándor−Ferencz Árpád (szerk.): Ideje van az életnek, és
ideje van a meghalásnak, Debrecen, 2014.
Fazakas Sándor (szerk.): A protestáns etika kézikönyve, Budapest,
Kálvin Kiadó/Luther Kiadó 2017.
Hampe, Chr. Johann: Hiszen meghalni egészen más, Budapest, Lux
Kiadó, 1993.
Hézser Gábor: Pasztorálpszichológiai szempontok az istentisztelet
útkereséséhez. Elméletek és gyakorlati lehetőségek, Budapest,
Kálvin Kiadó, 2007.
Josuttis, Manfred: A lelkész más (különösen a 6. fejezet), Kolozsvár,
Exit Kiadó, 2017.
Möller, Christian: Krisztus feltámadt, in: Lelkipásztor 74 (1999)
28−32. és 68−72.
Sefcsik Zoltán: Kazuális szolgálatok, in: Szabó L. (szerk.): A közösség­
építő lelkész, Budapest, Luther Kiadó, 2010, 165−178.