Nap, mint nap köszöntjük egymást: Áldás békesség! Ahol egyházi iskola van, ott napjában többször is elhangzik: Áldás békesség! Minden istentiszteletet azzal fejezünk be, hogy áldásra emeljük a kezünket és a Szentírás áldásainak egyikével bocsájtjuk el a gyülekezetet. Mit közvetítünk ilyenkor? Hogyan tesszük ezt? Szükséges-e, hogy a testbeszédünkre is figyeljünk? Egyáltalán igehirdetés, az istentiszteleti liturgia végzése közben szükséges-e, hogy arra is figyeljünk, hogy a kimondott szavainkat alátámasztja-e a hanghordozásunk, a viselkedésünk?
Az áldás továbbadása munkaköri feladatunk, vagy ennél több? Csak, mint lelkészek áldhatunk, vagy megáldhatja szülő a gyermekét, testvér a testvérét?
Tudunk-e áldást kérni, el tudjuk-e fogadni, életünk részévé válik-e az áldás? Átérezzük-e az áldás erejét? Esetleg ez nem is szükséges?

„Kimondott szóval, üdvhozó erőt közvetíteni, valakit üdvhozó erő hordozójának nyilvánítani, azaz magasztalni, valakit üdvhozó erő hordozójává tenni.” - olvassuk a Keresztyén Bibliai Lexikon áldás címszavánál. Mit jelent ez teológiailag az áldó számára, és mit a meg- áldottnak?

A kérdést mélyrehatóbb módon teológiailag megalapozottan szeretnénk feldolgozni, személyre szabott tanáccsal.

A továbbképzésre magyarországi és határon túli lelkésznők jelentkezését várjuk.
Tiszántúliaknak jelentkezés a Lelkésztovábbképző Intézetnél. Érdeklődni lehet: csomajuditmargit@gmail.com és +36-30-68-11-960