A bûnrõl való beszéd ma nem népszerû az egyházban. Vajon
korjelenségrõl van szó vagy mondanivalónk hiányáról? Közben az a
benyomásunk, hogy a téma kivándorolt az egyházból és állandó helyet
vívott ki magának a médiában, a show-mûsorokban vagy éppen a
pszichoterápia terén. Pedig a bûn emberi létünk és keresztyén életvitelünk
állandó dimenziója: nemcsak antropológiai meghatározottságunk,
hanem naponta és észrevétlenül bûnösszefüggések láncolatába kerülünk,
embertársaink pedig segítségre várnak. Hogyan keletkezik a bûn, hogy
lesz áldozata az ember, miként lehet kezelni azt az egyházban és a
társadalomban?
Mit kezdhet az egyház tagjainak, és nem utolsó sorban lelkészeinek
bûneivel? Mi módon függ össze emberi hitelességünk és hivatásunk
gyakorlása, milyen sajátos vagy „más” megoldásokat kell találni a
probléma kezelésére az egyházban és a keresztyén életvitel terén?
És mi a megoldás - van az „olcsó kegyelem”-nek (Boenhoeffer)
alternatívája?
A továbbképzõ során a református teológia alapvetõ
felismeréseitõl és a bûnt generáló szociális jelenségek kritikai
számbavételétõl szeretnénk eljutni a gyülekezeti élet szintjén való
konkrét megoldásokig, mint például:
segítségnyújtás etikai döntésekben
konfliktuskezelés és egyházfegyelem,
a kegyelembõl való megigazulás vigasztalása és közéleti
relevanciája,
igehirdetés és liturgiai elemek,
bûnbánati istentiszteletek és egyéb alkalmak.
Ajánlott irodalom:
Török István: Etika, Amsterdam, 1988.
Dietrich Bonhoeffer: Etika, Budapest, 1983.
További irodalom a képzés elõtt a Továbbképzõ Intézet
honlapján